Sporthírek : Légióssal erősít a Vasas és az Újpest |
Légióssal erősít a Vasas és az Újpest
teve2006 2006.02.03. 15:13
Egy régi és egy új idegenlégiós érkezik magyar labdarúgó-bajnokságba, a Vasas az egykori Ferencváros-középpályást, a szlovén Adem Kapicot szerződtette, míg az Újpest az argentin Lucas Cariatit szeretné leigazolni. Az is előfordulhat, hogy a bajnok Debrecenhez visszatér a Törökországból távozó Böőr Zoltán.
Miután megfelelt a próbajátékon, az újpesti szakvezetés javasolta Lucas Cariati szerződtetését. A 23 éves argentin csatár korábban az Independiente, illetve az Argentinos Juniors csapatában szerepelt, amennyiben sikerül megállapodni vele anyagi kérdésekben, úgy tavasszal a lila-fehéreket erősítheti.
Angyalföldön folytatja pályafutását Adem Kapic, a Ferencváros egykori labdarúgója. A szlovén válogatott középpályás az elmúlt hónapokban Izraelben futballozott, s a tervek szerint a jövő héten kapcsolódik be a szakmai munkába.
Hazatérhet Debrecenbe Böőr Zoltán. A DVSC egykori válogatott labdarúgója ugyanis félév után elhagyta a Manisaspor együttesét, s mivel egyelőre egyetlen csapattal sem tudott megegyezni, lehetséges, tavasszal ismét a hajdúsági együttest erősíti.
|